SZC logo

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum

OM kód: 203061/002 | 1174 Budapest Széchenyi utca 9-11.

Intézmény logo

BGSzC Békésy György Technikum

  • Hírek
  • Közérdekű adatok
  • CLASSROOM
  • KRÉTA

Projektek

„Fake News” Erasmus+ projekt

Iskolánk számos nemzetközi cserediák projektben vesz részt. 2023. szeptember végén 6 diák utazott Bulgáriába, Plovdivba Reschnik-Nagy Gabriella, Mihály Tímea és Fébó György tanárok kíséretében. 5 napos útunk alatt lehetőségünk nyílt megismerni a környék nevezetességeit, dolgoztunk a projekten és új barátságokra tettünk szert.


Hétfőn, érkezésünk után került sor az első projekttalálkozóra a bolgár és német diákokkal és tanárokkal Plovdivban a Professional High School for Tourism “Asen Zlatarov”-ban. A szívélyes fogadtatás után a diákok elkezdtek dolgozni a projekten, melynek témája „Tények Szövetsége – Egyesülve a dezinformáció ellen”. Hat szövegen keresztül vizsgálták meg az álhírek különböző területeit, s azt is, hogy a közösségi média milyen veszélyforrást jelenthet a fiatalok mentális egészségére. Felhívtuk arra is a figyelmet, hogy nem minden hír igaz, amit az interneten olvashatnak, ezért mindig kritikus szemmel kell vizsgálni a híreket. Talán ezért is volt nagyon különleges és fontos program, hogy ellátogattunk a Marica című napilap szerkesztőségébe, ahol főszerkesztő egy rendkívül tartalmas beszélgetés keretében foglalkozott kritikus kérdésekkel, hogy a „hagyományos” média hogyan kezeli a félretájékoztatást.

 

A projektmunkán kívül lehetőségünk nyílt felfedezni Plovdiv városát és történelmét; s ellátogattunk Bachkovoba is, ahol körbejártuk a monostort, majd egy közös ebéd után még táncra is perdültünk.

Jó lehetőség volt a diákoknak ez az út, hogy használhassák az angol nyelvet, hiszen a szemináriumokon is angolul kellett beszélniük és a szabadidőben is gyakran voltak együtt a német és bolgár diákokkal.

A közös munka és az élmények gyűjtése folytatódik áprilisban, találkozunk Budapesten!


Partnereink

  • Magyarország Kormánya
  • Magyarország Kormánya
  • Határtalanul
  • Bethlen Gábor Alap
  • Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
  • Erasmus+
  • Nemzeti Tehetség Program
  • Pénzirántytű
  • Ökoiskola
  • Felczaka Instytut
SZC logo

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum


    • Intézmény logo
    • BGSzC Békésy György Technikum

      1174 Budapest Széchenyi utca 9-11.

    • Telefon: +36-1-256-1673

      E-mail: titkarsag@bekesy-iskola.hu

      OM azonosító: 203061/002


    2023BGSzC Békésy György Technikum